Hogyan gyógyultam meg a cukorbetegségből?

2002. október 16-án orvosom telefonon felhívott, hogy azonnal jelentkezzek nála, mert baj van a tegnapi vérvétel leletemben.

Vércukor szint: 17 mmol/l

Ez a normális érték háromszorosa. Kaptam egy orvosi füzetet, hogyan táplálkozzon és éljen a cukorbeteg. Orvosom két hetet adott a cukorszint csökkentésére. Ha nem sikerül diétával, inzulinozni kell. Két nap múlva megkerestem Dr. Légrádi Péter belgyógyászt (2003+), akit sok gyógyult betege csodadoktornak hitt. Az ember nagy bajban hinni akar a csodákban. Három hónap folyamatos orvosi ellenőrzés mellett meggyógyultam, nyoma sem maradt a cukorbetegségnek. Ja… és nem kellett a szokásos diétát elszenvednem. Gyógyulásom titka az epe működését fokozó étrend és táplálék volt.

Az első vizsgálat során Légrády doktor ultrahang géppel megállapította, hogy az epehólyagom a normális 30cm3 helyett 66cm3-re tágult és körte formájúra deformálódott. Ebből és más jelekből (vérlelet) arra következtetett, hogy az epeürítés nem működik annak összes következményeivel együtt.

Amint azóta – Dr. Légrádi Péter könyvét tanulmányozva – megtudtam, az epeműködés zavarai az egész szervezet anyagcseréjére negatív hatással vannak, sőt belgyógyászati betegségek túlnyomó többsége ennek a működészavarnak a következményei. Jellemzően a negyvennégy fölötti korosztálynál kezdődik az epeműködés renyhesége. Az okok többirányúak, például hosszan tartó helytelen táplálkozás (reggel nem eszünk, este zabálunk), fertőzések elszenvedése, epekövesség kialakulása, stb. Amint az epeműködés rosszabbodik, fokozatosan kialakulnak a jól ismert népbetegségek, például a magas koleszterin és vérzsír szint, vérnyomás problémák, gyomorműködés zavarai, szívműködési zavarok, szívritmus zavar, mozgásszervi betegségek, érfal lerakódások, hormonális működés zavarai, stb.

Én meggyógyultam és nem várt körülmények folytán alkalmam nyílt arra, hogy egy szép, 1000m2-es egészségházat üzemeltessek. A ház működésének fő feladata a II. cukorbetegek utókezelése és gyógyítása. Az egészségház együttműködési szerződést kötött a Debreceni Orvostudományi Egyetemmel a tudományos eredmények gyakorlati hasznosítására.

Az egészségházban 10-15 fős csoportok részére terápiás foglalkozást indítunk, amely az orvosi kezelés mellett úgynevezett wellness programokat is tartalmaz. Próba képen egy kis csoportot már elláttunk két hónapon keresztül heti két alkalommal. Büszkék vagyunk arra, hogy az első csoport első cukorbetege meggyógyult. Gyógyulása alatt azt értjük, hogy a beteg reggeli, éhgyomori cukorszintje 5,5 mmol/l-re csökkent, holott hosszú évek óta megszokottan 8-9 mmol/l volt. Betegünk megtanult jóízűen étkezni, fogyni és tudatosan irányítani – étkezéssel – az anyagcseréjét.

Dr. Légrády Péter belgyógyász, a „csodadoktor” (2003†)

„…a természet nem végzett egyetemet,
és neki nincs orvosi diplomája…”

Karinthy Frigyes


Sokaknak volt az orvosa. Ezt úgy kell érteni, hogy sok embert meggyógyított.

Légrády nem csupán ellátta a beteget, hanem a szakmai protokoll szabályain túl más egyebet is csinált. Addig-addig próbálkozott, figyelt, vizsgált és elmélkedett a problémán, ahogyan Ő mondta; „lökdöste a beteg szervezetet”, amíg a normális működés helyre nem állt. És helyreállt, sokaknak helyreállt!

Én magam láttam többeket, hogy reménytelenül kezelt meddő nő szült, inzulinos II cukorbeteg elhagyta az inzulint és látása jelentősen javult, szívbeteg táncra perdült és sportolni kezdett, és másokat, akiknek kisebb, nagyobb krónikus panasza megszűnt, miután Légrády megvizsgálta és kezelésbe vette őket.

Mindenféle praktikákat tudott, talán falusi orvos édesapjától tanulta ezeket, talán könyvekből szerezte tudományát, hiszen művelt volt, naprakész a világ belgyógyászatának tudományos irodalmából. Ismert minden gyógyszert oda-vissza. Elmagyarázta az ételek kémiáját, a fűszereket gyógyszerként kezelte.

Egyszerű dolgokkal is meglepő hatást tudott elérni. Volt eset, hogy a keserűsó, vagy a szódabikarbóna szinte életmentőként hatott. A hivatalosság deviánsnak tartotta. Panaszkodott, hogy mivel ritkán ír fel gyógyszert, sokan nem hisznek neki, azaz gyógyszer nélkül nem hisznek a gyógyulásban.

Történt évekkel ezelőtt, hogy Hódmezővásárhelyen bevacsoráztam. Házi fehérkenyér, kacsazsír, hideg sült és lilahagyma fekete retekkel turbósítva volt a diétám. Éjjel tizenegykor görcsöktől jajgatva, négykézláb haldokoltam…szerintem.

Feleségem próbált segíteni;

– Hívd fel Légrády-t! Hívd fel Légrády-t!

– Miért?- hörögtem- Úgy is azt mondja csak; „Igyál egy pohár citromos vizet, két darabot belefacsarva”

– Akkor itt van, idd meg!

És belém öntötte a két perc múlva hozott citromos vizet.

Fél óra múlva, mintha misem történt volna, néztem az éjszakai TV műsort.

Sokan kérdezték már tőlem, hogy mi a Légrády-féle belgyógyászat lényege. Mint laikus csak laikusoknak tudom esszenciálisan megfogalmazni…mit tartok én a Légrády-féle orvoslás lényegének.

A betegségek fő okát anyagcsere funkciózavar következményének tartotta. Az anyagcsere állapotát az epe és májfunkciók vizsgálatával mérte fel. Az epeműködést vizsgálta étkezés közben. Erre koncentrált, ezeket tartotta az anyagcsere betegségek legfőbb okozójának, következményének és tünetének is.

A Tojás, táplálkozás, egészség című könyvét már halálos betegen írta. Akár orvos, akár laikus az olvasó, meg fogja találni benne azt a gondolatot, amely ebben a témában a kérdések kérdésére a válasz lesz számára, ha voltak tétova kérdései, úgy lesz a könyv valamelyik oldala maga a reveláció.

Budapest, 2006. október 19.

SZAMOS MIKLÓS